hír

„És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.”
Lukács 21,27
 

Ünnepek

Advent 2022

FacebookGoogle bookmarkTwitter

Advent, eljövetel.
Ez nem az ünnepnek, hanem az ünnep központi személyének, 
Jézus Krisztus második eljövetelének várása.

 

Ez az az időszak, amikor azt várjuk, hogy újra eljön, tudniillik Jézus Krisztus. Az ő eljövetelét várjuk. Őt magát várjuk, nem az ünnepet, nem az első – mert ez már 2022 éve megtörtént –, hanem a második eljövetelét, amit megígért. 

De akkor nem emberként, hanem Istenként fog megjelenni, ahogyan az összkereszténység apostoli hitvallása mondja: a mindenható Atyaisten jobbjáról, „onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. A holtakat azért tudja megítélni, mert először feltámasztja őket

 

Eljő az Úr, halleluja,
De nem szegénységben;
Mint nagy Király, halleluja,
Mennyei dicsfényben.

Ébren légy, vigyázva várj,
Hogy előtte majd megállj!
Mit ő ígért, mind beváltja
Az Úr, a nagy Király!

https://www.baptist.hu/advent/ Balog Miklós

 

Advent

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. Nyomtatás

FacebookGoogle bookmarkTwitter

Az advent szó jelentése „eljövetel”. A latin „adventus Domini” kifejezésből származik, ami annyit tesz: „az Úr eljövetele”.  A karácsonyt megelőző várakozás az eljövetelben éri el jutalmát.
                                                       (Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Advent )


Advent első vasárnapja

 

Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.”    1Jn. 2,18


Advent második vasárnapja



„Ha valaki, akkor ezt mondja nektek: Nézd, itt van a Krisztus! – vagy: Nézd, ott van! Ne higgyétek! Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat. Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!”

Mk 13,21-23


Advent harmadik vasárnapja

 Hajoljatok meg az Úr előtt szent ékességben; rettegjen előtte az egész föld!
Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal. Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való! Viduljon a mező és minden, a mi rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is, 
Az Úrnak orczája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével.

Zsolt 96,9-13


Advent negyedik vasárnapja


 "Mivel megtartottad állhatatosságra intő beszédemet, én is megtartalak téged a kísértés órájában, amely el fog jönni az egész világra, hogy megkísértse azokat, akik a földön laknak.Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.Aki győz, azt oszloppá teszem az én Istenem templomában, és onnan nem kerül ki többé, felírom rá az én Istenem nevét, és az én Istenem városának, az új Jeruzsálemnek a nevét, amely a mennyből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet."

Jel 3,10-12


 

 

„Jézuska” vagy Megváltó Krisztus?

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Írta: Administrator

FacebookGoogle bookmarkTwitter
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 

karacsony 2007
„Mert egy gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk. Az uralom az ő vállán lesz, és így fogják nevezni: Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme! Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége a Dávid trónján és országában, mert megerősíti és megszilárdítja törvénnyel és igazsággal mostantól fogva mindörökké. A seregek Urának féltő szeretete viszi véghez ezt!”      Ézsaiás 9, 5-6

             Ahhoz, hogy helyesen és igazán tudjuk megünnepelni a karácsonyt, egy fontos dolgot tisztáznunk kell: mit és kit ünneplünk karácsonykor?

Szeretnék először valami olyat mondani, ami első hallásra talán sokaknak furcsának fog tűnni. Valaki egyszer megállapította, hogy a keresztyéneknek is van egy aranyborjújuk. Egy bálvány, akit az élő Isten helyett imádnak. Ez pedig a betlehemi kisded, a „Jézuska” – így becézve vagy „Kisjézus”. Őt belefektetik a bölcsőbe, szépen feldíszítik, és örök gyermekségre ítélik. Így tudniillik sokkal kényelmesebb az embernek, mert így olyan kis aranyos marad, picike, aki beszélni sem tud. Nem szól bele az életünkbe. Olyan kis tehetetlen, tedd ide-tedd oda, akivel azt tesznek, amit akarnak, és nem Ő rendelkezik velük.

Bővebben: „Jézuska” vagy Megváltó Krisztus?

   

1. oldal / 3

 
 
 
 
 

Ma 2024. október 16, szerda, Gál napja van.