Pünkösd története

Nyomtatás

FacebookGoogle bookmarkTwitter
 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok. (Apostolok Cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)

 A pünkösd a görög pentekoszté szóból származik, jelentése ötvenedik. A kereszténység egyik legősibb ünnepe. Eredete az ókori Izraelig vezethető vissza. A zsidóság az Egyiptomból való szabadulást, vagyis a zsidó húsvétot követő 49-50. napon az aratás befejezését ünnepelte meg. A "zsengét", az első termést áldozatként mutatták be Istennek.  A történelem során ez a zsidó ünnep egyre fontosabb szerepet kapott.  Az időszámításunk kezdetén már ehhez az időponthoz igazították a törvények kihirdetését is.

 

A keresztény pünkösd kialakulásának történetét a bibliában az apostolok cselekedeteiből ismerhetjük meg. Jézus Krisztus halálát és feltámadását, a húsvétot követő ötvenedik napon lángnyelvek szálltak le az apostolokra, s ez által megkapták a szentlelket, amint azt korábban Jézus megígérte nekik. Az apostolok tanítását a körülöttük különböző tájakról, más országokból, idegen népekből összegyűlt emberek mindegyike a saját nyelvén hallotta.  Erre a csodára, görögül dialektosz utaló jeleket a zsidó tradícióban is megtalálhatunk. Az ősegyház ettől kezdődően sok hívet szerzett, sokan váltak kereszténnyé a megpróbáltatások ellenére is vállalva az üldöztetést.

Pünkösd időpontja nem állandó, minden évben máskor ünnepeljük május 10. és június 13. között.  Ez abból adódik, hogy a húsvét sem állandó időpontra esik, pünkösdöt pedig a húsvéti ünneptől számítjuk. A keresztény húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követően az első holdtölte után van.

 Forrás: Pesti Polgár (1998. május)



Fecske Orsoly 
Festőművész alkotása