"napfény" kör éves munkája

Nyomtatás

FacebookGoogle bookmarkTwitter
  2008 ősze óta 16 alkalommal jöttünk össze. Általában 8 és 14 között mozgott a létszám.

 

Az első 10 alkalommal az imádságról beszélgettünk egy könyv alapján, melyet az író úgy határozoz meg, hogy: „tanácsadó az imádkozók számára.”
A mi összejöveteleinknek egyik fő célja az együtt imádkozás. Ezért éreztük különösen fontosnak, hogy tanuljunk róla.
Megemlítek néhány fejezetcímet:
Az imádkozás lényege
Az imádkozás nehézségei
Az imádkozás harca
Az imádkozás módja
Az imádkozás iskolája
Ezt követően pedig a „Keresztyén életvitel” c. kis füzetet olvastuk és tanulmányoztuk végig közösen. Ebből gyakolati tanácsokat kaptunk a keresztyén élethez.
Ilyen kérdésekről volt szó:
Hogyan olvassuk a Bibliát?
Hogyan éljünk fegyelmezett életet?
Hogyan győzhetünk a kisértések felett?
Hogyan éljünk közösségben?
Hogyan szolgáljunk Istennek?
Egy nagyon jó meghatározást adott az író arról, hogy mit jelent az, hogy keresztyén:
            „keresztyén az, aki Krisztusban találkozott Istennel, aki bízik benne, mint Megváltójában, és engedelmeskedik neki, mint Urának!”
Úgy érezzük, hogy hasznos volt ezekről a fontos kérdésekről gondolkodnunk és az imádkozásban meg nem restülve, minden alkalommal hálaadással vinni imáinkban az Úr elé gyülekezetünk minden korosztályát, szolgálattevőjét, magyar népünk ügyét és az éppen aktuális gondjainkat, mert tudjuk, hogy nála van a megoldás, és megtapasztaltuk, hogy jó az Ő kezébe letenni minden problémánkat.
És persze sok kedves éneket énekeltünk Isten magasztalására. Hálásak vagyunk a jó Istennek, hogy ránk is bíz szolgálatot és jó volt érezni, tapasztalni a testvéri közösség áldásait.
 
Szeretettel hívunk és várunk ezekre az összejövetelekre minden nőtestvért,
aki szabaddá tudja tenni magát ezekre az alkalmakra.
Minden hónapban kétszer jövünk össze, a hónap 2. és 4. szerdáján ½ 4 órakor
a Széchenyi u. 41 sz. alatt.