Nyugdijas karácsony

Nyomtatás

FacebookGoogle bookmarkTwitter
 

Beszámolók a nyugdíjas karácsonyról!


2008. december 14-én, advent harmadik vasárnap délutánján ünnepelte gyülekezetünk a Nyugdíjasok Adventjét.

 

Kedves idős testvéreink szolgálatait hallgathattuk meg, melyeket énekben, versben, felolvasás formájában adtak át számunkra.

Bizonyságtételeikben hallhattuk, hogy eddigi életük során milyen hálásak azért, hogy megismerhették Isten útját, a megváltás egyedüli voltát Jézus Krisztusban.

Hűségüket szeretnék megőrizni életük végéig és addig is hirdetni az üdvösség útját családjukban, embertársaik között.

 

A gyülekezet süteménnyel, teával, kis ajándékkal kedveskedett idős testvéreinek.

E kedves alkalom hagyományosan évről-évre megismétlődik az adventi ünnepkörben.

Gyülekezetünk örömmel fogadta és fogadja a jövőben is idős testvéreink bizonyságtételeit, melyek Krisztus Jézustól nyert és Őbenne megalapozott életük megtapasztalásai.

Sokat tanulhatunk Tőlük.

 

Szeretettel kívánjuk Isten áldását Mindnyájuk életére!

 

2008. december 29.

    

Balla Andrásné

 


 

     Nyugdíjasok napját ünnepeltük a rákospalotai baptista gyülekezetben. Nem először, és remélem nem is utoljára. Évek óta gyakoroljuk, de nem megszokásból, hanem szeretetből. Ma, amikor az idős ember sok esetben teher, addig a mi gyülekezetünkben megbecsült testvérei vagyunk egymásnak.
    Miről szól ez az este? Bizonyságtételek arról, hogy mit tett Jézus eddigi életünkben. Mit köszönhetünk neki. Hitünket az örök élet bizonyossága felöl, és a földi életünk biztonságát, hogy bánatunkban, örömünkben van kihez járulnunk imádságban.

    A hit Isten ajándéka és ezt ingyen kapjuk, csak kérni kell.

   Versek is hangzottak el, régi énekeket idéztek fel testvéreink, örömünk teljes volt, mert lélekben egyek vagyunk.

   Advent harmadik vasárnapja volt. Várjuk a karácsonyt, Jézus születésnapját, aki eljött, hogy vállalja az áldozatot értünk.

   Az ünnepség végén a gyülekezet fiatal tagjai szeretetvendégséggel és ajándékkal örvendeztettek meg minket.

Ez úton is köszönjük.
 

 


 

    Bakó Károlyné

 

Rákospalota, 2008 12. 14.

 

  Képek az eseményről