Van egy régebbi szólás, amely szerint „ha félsz, hogy valamit elfelejtesz, köss csomót a zsebkendődre!” Mára már szinte senki nem használ olyan zsebkendőt, amire csomót lehetne kötni, de a szólás mögötti igazság attól még érvényes:
Vannak olyan dolgok az életünkben, amikre emlékeztetnünk kell magunkat. Életünk folyamán sok dolog történik velünk és sok mindent teszünk, amelyek mind elfoglalják gondolatainkat, érzéseinket és így könnyen elhomályosítják a fontosabb emlékeinket.
Vírusos időket élünk, és ez sok olyan dologgal jár amihez nem vagyunk hozzászokva és kibillent mindennapi rutinjainkból. Ez a gyülekezeti alkalmainkon is meglátszik. Kevesebben vagyunk és félelem, aggódás, féltés talán az ilyenkor leggyakoribb érzés ami bennünk motoszkál.
Ugyanakkor történnek olyan dolgok közöttünk, amire érdemes és kell emlékeznünk. Ilyen volt még március 15-én az a gyermekbemutatás is, amelyen Sinkovicz Balázs és Anna hozták körünkbe kislányukat Emma Oliviát, hogy Isten és a gyülekezet előtt bemutassák őt és áldást kérjenek életére, és imát szülői feladataik hűséges ellátásra.
Ezen a vasárnap délelőttön a pici leányka békésen pihent édesanyja karjában, míg bátyuskája Beni, csendben izgett-mozgott apukája térdein. A csendben pedig szólt Isten igéje és bátorította a kis családot és minket a Zsoltárok könyve 25:12-14 alapján arra, hogy az igazi boldogságot a Földön az Úr félelmében és az Ő akaratának teljesítésében keressük akkor is amikor baj van, és akkor is ha minden rendben megy.
Nagy Sándor lelkipásztorunk, kezében tartva a csöppséget, imádkozott felette és a gyülekezetünk szerető közösségébe ajánlotta őt.
Így, a kicsi Emma Olivia hitben és szeretetben való felnevelésében saját személyes példamutatásunkkal, és a kis család szeretettel körülölelésével mi is részt vehetünk.
Bár az ilyen pandémiás időkben ott a kísértés, hogy maradjunk otthon és távkapcsolatban próbáljuk megélni hitünket, de a közösséghez hozzá tartoznak az olyan pillanatok is, amiket nem lehet távolról, on-line átélni. Jó érzés látni, ha szaporodik gyülekezetünk, és tudni azt, hogy Isten áldását nem gátolja semmi.
Nekünk pedig feladatunk emlékezni erre és arra a feladatunkra, amelyet Istentől kaptunk hívő emberként. Ez az alkalom erre is emlékeztetett bennünket, amelyet érdemes csomóként a zsebkendőnkre kötni!
