hír

„Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?”

 

Mk 13,35

 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

60-20141229"Boldog mindenki, aki az Urat féli és az ő útjain jár."

Zsolt 128:1b

2014. utolsó vasárnapján különleges hálaadó istentiszteleten vehettünk részt a Rákospalotai Gyülekezetben. Ezen a napon emlékeztünk meg, hogy Lehotzky József és Marosi Ildikó 60 évvel ezelőtt kötöttek házasságot.

Hálát adtunk Istenünknek az elmúlt évek sok, sok áldásáért.

Az igehirdetésben lelkipásztorunk, Nagy Sándor nem csak az ünneplő házaspárhoz, de mindnyájunkhoz is szólt. A 103. zsoltár alapján bíztatott fontos visszaemlékezni, és meglátni Isten áldásait hálaadással. Hálaadás a megtörtént eseményekért és azokért is, amik nem történtek meg. Akár egy évre nézünk vissza akár hatvan évre.

„ …az Úr szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még unokáikkal is;” 103 Zsolt 17

Az igehirdetés után Károlyi János presbiter köszöntötte az ünnepelteket a gyülekezet nevében, kedves, személyes hangvételben. A család részéről fiúk, Józsi köszöntését hallgathattuk meg, és a családi „zenekar és énekkar” szolgálatának örvendeztünk. A gyülekezet énekkara több régi, szép énekkel köszöntötte őket, ami egyben az ünnepeltek kedves éneke is.

Józsi bácsi vagy, ahogy sokan hívják Dodó bácsi is elmondta, hogy nagyon hálás Istennek az áldásaiért, de leginkább, hogy elmondhatja „Én és az én házam népe az Urat szolgáljuk!”Józs 24:15

Az Úr áldja meg őket további közös útjukon, és kívánjuk, hogy életük legyen továbbra is az Isten bölcsességére alapozó hálaadó élet.

60-haz01

A "szűk" család

 
 
 
 
 

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van.