Gerő Sándorné született Groska Julianna
Gyermekei, Erik és Dorottya megemlékezése:
Édesanyánk mindig készen volt arra, hogy másokat meghallgasson, segítséget, tanácsot adjon, vagy együtt imádkozzon a rászorulókkal, de amikor saját magáról volt szó, sohasem kereste a dicséretet, dicsőséget és a múlt eseményein sem szeretett hosszasan időzni. Ezen a különleges alkalmon, amikor reá emlékezünk, szeretnénk mégis visszatekinteni és felidézni néhány kevéssé ismert epizódot az életéből.
Groska Julianna 1927. május 13.-án született Nyíregyházán. Édesanyja baptista, édesapja pedig evangélikus vallású volt. A legkorábbi említésre méltó esemény a gyermek életében, egy ökumenikus gesztus volt az evangélikus rokonság részéről. Ők ugyanis annyira aggódtak az újszülött lelki üdvéért, hogy elcsenték bölcsőjéből és titokban megkeresztelték. A fogadalmat, melyet keresztszülei tettek, később ő maga is megerősítette, mikor elfogadta az Úr Jézust megváltójának, és bemerítkezett.
Édesanyánk soha sem beszélt azokról a rendkívül nehéz időkről, amikor fiatalságát élte. A megélhetés nem lehetett könnyű Magyarországon a második világháború idején. Egy nagycsaládnak, hét gyermekkel, különösen komoly nélkülözéseket kellett viselnie.
A háború befejeződött 1945-ben, de a megélhetés még sokáig nem lett könnyebb. Hír jött Angliából, hogy angol családok befogadnak menekülteket kelet-európai országokból. Julika és nővére Erzsébet elhatározták, hogy megpróbálnak kivándorolni. Édesanyám lázasan kezdett az angol nyelv tanulásába.
A régi fotókat nézve könnyű elképzelni milyen nagy feltűnést keltett ez a két gyönyörű, karcsú magyar lány, amikor megérkeztek Angliába. A családok, amelyek befogadták őket, saját gyermekeikként bántak velük. Ők vezették a háztartást és közben tanulták az angol nyelvet.
Édesanyánk nagyon gyorsan haladt, évekkel később mikor megpróbáltam vizsgáztatni az angol szótárból, gyakorlatilag minden szót ismert. Azonban hiába éltek jó módban és kényelemben hazájuktól távol, nővérének Erzsébetnek csillapíthatatlan volt a honvágya. Végül úgy határoztak, hazalátogatnak. Ez a látogatás egyirányúnak bizonyult, mert az új politikai vezetés lezárta a határokat, így szóba sem jöhetett, hogy visszatérjenek Angliába. Hát így kapta édesanyánk a „nyelveken szólás” ajándékát.
Végig fenntartotta a baráti szálakat az angliai családokkal. Angol nyelvtudását pedig édesanyánk az Úr szolgálatára használta. Mindig szívesen vállalt tolmácsolást, ha angolul beszélő vendég látogatott Magyarországra. A közelmúltban került a kezünkbe például a köszönőlevél és fénykép, amit Ruth Graham, Billy Graham felesége küldött neki magyarországi evangélizációs látogatásuk után. A négy év, amelyet Torontóban töltött az ottani Magyar Baptista Gyülekezet szolgálatában, mint a lelkipásztor felesége, tovább erősítette az alapot az élete következő állomásaihoz.
De térjünk vissza az 1949-es évhez, amikor egy hollóhajú, szürke szemű fiatal lelkész, aki éppen csak most kezdte szolgálatát egy kis faluban, a Pest megyei Szadán, megkérte a kezét, s ő igent mondott.
Egy teljesen új életformához kellett alkalmazkodnia. Az ötvenes évek fokozódó kommunista elnyomását és a vallás-ellenes ideológiájának következményeit itt, Szadán élte át családunk. Mint lelkipásztor-családnak, nekünk nem járt élelmiszerjegy. A közösség áldozatos szeretete segített átvészelni ezt a nehéz időszakot, valamint édesanyánk ötletgazdagsága. A gyülekezet vett egy kecskét, annak a tején nőttünk fel. Édesanyánk pedig angliai ruháit bontotta el és újra kötötte-varrta, ahogy nőttünk, többször is. Mint gyermek mégsem arra emlékeszünk vissza, hogy szegénységben éltünk, hanem hogy milyen sok örömteli élményben volt részünk úgy a családban, mint a gyülekezetben.
Fia, akit édesapánk megdöbbenésére Eriknek nevezett 1951.ben született. Hiába próbálták meg hozzáadni még az apai Sándor nevet, ez már túlkésőnek bizonyult. Két év múlva édesanyánk megint gyermeket várt. Ekkor az orvosok mindenképpen abortuszt javasoltak. Szakértői véleményük szerint nem élné túl egy második gyermek születését. Szüleink nagy dilemma előtt álltak. Végül is imádságos szívvel konzultáltak a Bibliájukkal. A Szentírásban ugyanis ígéret van arra, hogy Isten megtartja a szülőanyák életét, ha benne hisznek. Ezzel a hittel vállalta édesanyám életének kockáztatásával is második gyermekét, akit Édesapánk Dorottyának nevezett el. A név görög eredetű, Isten ajándékát jelenti.
Több mint egy évtizeddel később a doktorok megint tragédiát jósoltak. Diagnózisuk szerint Édesanyánk, aki abban az időszakban rendszeresen betegeskedett szívizomgyulladással, nem fogja megérni a 40. évét. Képzelhető, hogy családunk gyászba borult. El sem tudtuk képzelni, hogy milyen lenne az életünk árván, édesanya nélkül.
Az „Áldott Orvos” azonban megint másként határozott, és a benne való hit most sem vallott szégyent. Édesanyánk felépült betegségéből, és a szívizomgyulladás soha sem tért vissza.
1977-ben Édesapánk, Gerő Sándor a Torontói Baptista Gyülekezet meghívására Kanadába költözött. Édesanyánk és Dorottya vele együtt ment, Erik fiuk, aki már ekkor házas volt és a Zeneakadémia növendéke, Magyarországon maradt. 1981 elején Édesapánk váratlanul súlyosan megbetegedett. Gyors lefolyású hasnyálmirigy rákja rövid szenvedés után elvitte. Különös kegyelem volt az, hogy utolsó napjai idején az egész család együtt lehetett.
Ezek a napok mindannyiunk számára komoly megpróbáltatást jelentettek. Harmadszor életében Édesanyánk élet-haláldöntés előtt állt: vagy engedi, hogy a gyász, a veszteség feletti szomorúság elvigye őt is, vagy pedig a saját lábára áll. Megint az életet választotta. Hamarosan visszaköltözött Magyarországra, á új életet kezdett. Most már nem a „lelkipásztor felesége” volt, hanem saját maga.
Aktív munkája és nyelvtudása a Nemzetközi Baptista Nőszövetségben lehetővé tette, hogy számos országot meglátogasson és szélesebb körben is szolgáljon lelki testvérei között. A női munkában otthon érezte magát és sok tartós barátság alakult ki közte és munkatársai között. Ezekben az években lehetősége nyílott arra is, hogy unokáival értékes időt töltsön. Jonatán, Eszter és Irisz többször is elutaztak Magyarországra, hogy meglátogassák, de telefonon is gyakran beszéltek. Jonatán még életének utolsó napján is felhívta, sajnos ekkor már túl gyenge volt arra, hogy beszélgessenek.
Ezekből az epizódokból is láthatjuk, hogy Édesanyánk élete során többször is szembe kellett néznie az idő előtti halállal. Hitére hagyatkozva azonban minden alkalommal győzedelmesen felépült, és az élet ajándékát mások szolgálatára használta fel. (Nem gyermeki túlkapás.)
Egy másik jelentős ajándék, amelyet Istentől kapott zenei talentuma volt. Soha nem beszélt arról hol sajátította el a zenei alapokat, de meglepő könnyedséggel olvasta a kottát. Gyönyörű hangját sokan megcsodálták. Évekig tartó hangképzés nélkül is természetes könnyedséggel és hibátlan technikával énekelte a legnehezebb áriákat. Hangterjedelme még azt is lehetővé tette, hogy sorban énekelje mind az alt és szoprán áriákat Händel: Messiásából. Édesapánk legkedvesebb zenedarabját, a „Megváltóm él” című áriát sokszor előadta.
Ezek a családi zenélések döntő hatással voltak mindkét gyermekük életére. Sohasem felejtjük el, hogy szüleink megtakarított pénzükből, egy gyönyörű zongorát vásároltak, az egész család örömére. József utcai éveinkben a szomszédjainknak nem sok csendes órája lehetett.
Zenei tálentumát is, mint a többit, kezdettől fogva a közösség szolgálatára használta Édesanyánk. Szinte kivétel nélkül minden alkalommal ott volt az énekkari próbákon. Biztos muzikalitásával vezette a szoprán szólamot anélkül, hogy hangja kérkedőn kilógott volna a többiek közül. Ott volt, amikor családunk kedves barátja, Bányai Jenő a Baptista Központi Énekkert megalapította, de sohasem mulasztotta el a Nagy Lajos, Károlyi János, Szabó István vagy Soós Gábor vezette helyi énekórákat sem. Még az évek múlása sem fosztotta meg gyönyörű hangjától. Csak azután hallgatott el végképp, miután élete párját elveszítette.
Egy másik ajándék, amelyet Édesanyánk nagyon komolyan vett, a Szentírás olvasása és az imádság volt. Kicsiny gyermekkorunktól kezdve a családi reggelit és sokszor a vacsorát is bibliaolvasás, és egy, - a gyermekek számára kicsit nehezebben érthető – elmélkedés Spurgeontől, vagy valaki mástól, majd imádság követte. Nem lehetett nem figyelni, mert az olvasás után gyakran kérdésekre kellett válaszolnunk. Mindenesetre mindketten rászoktunk a megfontolt olvasásra.
Az imádság volt az, ami Édesanyánkat egész életén keresztül elkísérte, vigasztalást, erőt és reményt adott számára. Gyönyörűen fogalmazta meg Oláh Lajosné a róla írott versében „Vele eltűntek a megosztott terhek, a csendes órák meghitt imádságai.”
Az a tény, hogy imával az ajkán halt meg, szeretett lelki testvérei körében, méltó befejezése volt egy győzedelmes életnek. Ebből a néhány epizódból, amelyet felidéztünk, mindnyájan láthatjuk, hogy ez a kedves lélek jól sáfárkodott a reá bízott lelki ajándékokkal.
S most, hogy az ítélőszék elé kell állnia, az Úr örömmel mondhatja:
„Jól van jámbor és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután.” Mt 25:21
