A pünkösd a görög pentekoszté szóból származik, jelentése ötvenedik. A kereszténység egyik legősibb ünnepe. Eredete az ókori Izraelig vezethető vissza. A zsidóság az Egyiptomból való szabadulást, vagyis a zsidó húsvétot követő 49-50. napon az aratás befejezését ünnepelte meg. A "zsengét", az első termést áldozatként mutatták be Istennek. A történelem során ez a zsidó ünnep egyre fontosabb szerepet kapott. Az időszámításunk kezdetén már ehhez az időponthoz igazították a törvények kihirdetését is.
A keresztény pünkösd kialakulásának történetét a bibliában az apostolok cselekedeteiből ismerhetjük meg. Jézus Krisztus halálát és feltámadását, a húsvétot követő ötvenedik napon lángnyelvek szálltak le az apostolokra, s ez által megkapták a szentlelket, amint azt korábban Jézus megígérte nekik. Az apostolok tanítását a körülöttük különböző tájakról, más országokból, idegen népekből összegyűlt emberek mindegyike a saját nyelvén hallotta. Erre a csodára, görögül dialektosz utaló jeleket a zsidó tradícióban is megtalálhatunk. Az ősegyház ettől kezdődően sok hívet szerzett, sokan váltak kereszténnyé a megpróbáltatások ellenére is vállalva az üldöztetést.
Pünkösd időpontja nem állandó, minden évben máskor ünnepeljük május 10. és június 13. között. Ez abból adódik, hogy a húsvét sem állandó időpontra esik, pünkösdöt pedig a húsvéti ünneptől számítjuk. A keresztény húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséget követően az első holdtölte után van.
Fecske Orsoly
Festőművész alkotása