hír

"Akinek az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.   Az olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el;és minden munkájában jó szerencsés lészen."    Zsoltárok 1:2-3

 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

65-Lehotzky.jpg„Megkoronázod az évet javaiddal” (Zsolt 65:11)

A rákospalotai gyülekezetben egy különleges ünneppel kezdődött a házasság hete. Ezen a napon emlékeztünk meg arról, hogy Lehotzky József és Marosi Ildikó 65 évvel ezelőtt kötöttek házasságot. Az igehirdetés alapjául lelkipásztorunk Nagy Sándor testvér a 2Tim 4:7-8 versek alapján hirdette az igét, ami nem csak az ünnepelteknek, de az egész gyülekezetnek is szólt. Beszélt a hűségről, a kitartásról és a szeretetről, hogy mindannyian elmondhassuk a „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem a hitet megtartottam…”. Az énekkar legkedvesebb énekükkel köszöntötte őket. „Kapok-e csillagos koronát? Ama szép honba fent, adaát…”.

Józsi bácsi arról beszélt, hogy nagyon fontos a hitet továbbadni a gyerekeinknek, unokáinknak. Isten ígérete ma is érvényben van „De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolatimat.” (2Móz 20:6)

Az Úr áldja meg őket további közös útjukon.

Módosítás: (2020. február 16. vasárnap, 21:22)
 
 
 
 
 

Ma 2024. október 16, szerda, Gál napja van.