Rendhagyó esküvő
Sokféle esküvőn voltam már. Mindegyik egyedi, mindegyiknek meg van a saját hangulata és mindegyik élményt ad (elsősorban a párnak, de azoknak is, akik részt vesznek ezen az örömünnepen).
A mostani esküvőre rendhagyó időpontban, június 7-én pénteken de.11 órakor került sor, így nem gondoltam, hogy munkanap lévén közel tele lesz az imaházunk, de mégis nagyon sokan ott voltunk. Már ebből is látszott, hogy az ifjú pár (Orsós Sándor és Horváth Anikó) sokak számára kedves személyek.
De különleges volt abból a szempontból is, hogy itt a két, életét örökre összekapcsoló személy közül az egyik látássérültként másként érzékelte, másként érezhette ennek a pillanatnak a nagyszerűségét, mint ahogyan mi érzékeltük, élveztük anno a sajátunkat.
Amikor láttam őket ott elöl szívből, teljes erőből énekelni Pintér Bélának azt az énekét (Szükségem van rád c. ének), amelyben másikat dicsérve, a másik iránti szeretetükről tesznek tanúbizonyságot, nagyon megérintett. De jó látni az éneklésből is kivilágló, teljes szívből származó odaszánást, elköteleződést és örömöt az arcokon!
Az igehirdetés sem volt szokványos, hiszen az annak alapjául szolgáló, az Énekek Énekéből származó igeverset (8.rész 6.vers) Duplo kockákkal illusztrálta lelkészünk Nagy Sándor, és a toronyépítés éppen aktuális fázisát annak is el kellett magyarázni, aki ezt sajnos nem láthatja. De talán éppen ezért még inkább megragadt az üzenet lényege: A házasság számára biztos alapot csak Isten tud adni. Erre épülhet az elköteleződés, a ragaszkodás (szeretet) és a szenvedély is.
Annyi mindenre próbálják az emberek házasságukat alapozni, de mivel életünk, körülményeink és mi magunk is rengeteget változunk és lehet, hogy amit ma sziklaszilárdnak gondolunk az holnapra meginog, ezért tényleg szükségünk van egy magunknál, érzéseinknél szilárdabb alapra, amire akkor is lehet támaszkodni, ha bennünk van a hiba és valami nem működik úgy, ahogy kéne! Ilyenkor itt az ideje visszatérni az Alaphoz és újraépíteni azt, ami leomlott, vagy megsérült.
Isten mindig ott van/ott lesz mellettünk, ha Őt és az Ő akaratát keresve kapcsolataink gyógyítására törekszünk! Kívánom ezt az egészséges, mások számára is erőt sugárzó kapcsolatot egész életetekre!
Köszönöm az üzeneteket és köszönöm a lehetőséget, hogy együtt örülhettem Veletek ezek a különleges napon!