Majd’ mindannyian rendelkezünk mobiltelefonnal, így nem ismeretlen számunkra az a helyzet, amikor az akkumulátor már a végét járja és takarékoskodni kell az energiával. Ilyenkor lecsökkentjük a fényerőt, vagy kikapcsoljuk a kijelzőt és igyekszünk minél kevesebbet használni telefonunkat, hogy le ne merüljön teljesen.
Hívő életünk is sokszor hasonlít erre a helyzetre. Lelki/szellemi szempontból vegetálva éljük életünk, szellemi akkumulátorunk messze van a teljesen feltöltött állapottól.
Mi tölthet fel ilyenkor?
Egyrészt Isten igéje, másrészt személyes élmények, tapasztalatok, amelyek megerősíthetik bennünk elköteleződésünket és azt az élményt, hogy láthatjuk Istent munkálkodni.
Most vasárnap (október 21-én) hálaadó nap volt nálunk Palotán, amire meghívott vendégként eljött Dan László testvér, a Keresztyén Cigánymisszió Alapítvány vezetője is családjával.
A mindenféle köztes program, mint vers-felolvasások, bizonyságtételek valamint a vegyes kar, férfikar, és dicsőítő csapat szolgálata mind egy irányba mutatott: van mire emlékezni, van miért hálát adni Istennek és Jézus Krisztusnak a mi Urunknak.
Dan testvér igehirdetése és élménybeszámolója pedig személyessé tette Isten üzenetét számunkra és megmutatta nekünk Isten munkáját cigány testvéreink között. Öröm volt hallgatni és átélni vele együtt mindazt az örömöt, amelyet eközben megtapasztaltak mindazok, akik részt vettek ebben a munkában.
Felszabadult, élményteli ünneplésünk végén mindenki úgy mehetett haza, hogy nem kellett tartania a lemerült „életakkumulátortól”. Felöltődtünk, új munkára, Isten szolgálatában, világítva ott ahova Ő vezet minket.
Köszönjük!