Virágvasárnap, március 29-én gyülekezetünkben nagy kiváltságban és felejthetetlen élményben volt részük azoknak, akik eljöttek a délutáni koncertre. Nem mintha korábban nem lettünk volna kiváltságosok, de ezen az estén legalábbis bennem újra és újra az a gondolat visszhangzott, hogy milyen nagy értékre tettünk szert azokban a testvérekben akikkel egy gyülekezetbe járunk!
Hétköznap, vagy egy átlagos vasárnapon fel sem tűnik, kikkel járunk egy gyülekezetbe. Futólag ismerjük egymást, nagyjából tudjuk, ki mit csinál, mivel foglalkozik, és még néhány dolgot, de igazából csak néhány személyt ismerünk jobban, csak néhány testvér az aki minket is így ismer.
Ezen az estén, mint az elmúlt időben rendezett egyéb koncertjeinken szembesültünk ismét azzal, hogy olyan Tálentumokkal ajándékozott meg minket Isten, akiket a világban is kiváltság ismerni. Orgonánkon Fischer Tamás, a zongoránál Fischerné Bihari Andi és fuvolán Lehotay-Kéry Jánosné Zsuzsi játékában gyönyörködhettünk, amit a férfi énekkar két éneke egészített ki. A gyöngyöző trillák és futamok és a látvány, ahogy testközelből láthattuk a produkciók megszületését nem csak élményt jelentettek, de el kellett azon gondolkoznunk, hogy mennyi gyakorlás, hány év kemény munka, kitartás és lemondás eredménye mindez!
Ők heteken át gyakoroltak ezért az egy estéért (ha arról nem is teszünk említést, hogy mennyit tanultak, dolgoztak ahhoz, hogy képességeiket szorgalommal erre a szintre emeljék)! Itt megálltam egy pillanatra gondolataimban és magamba néztem: én mennyi kitartással, szorgalommal és igyekezettel dolgozom azon, hogy az Isten által adott képességeimet, adottságaimat az Ő dicsőségére és ne a magaméra használjam?
Ennek az estének a célja ugyanis Isten dicsérete volt. Nem kitűnni, nem saját dicsőséget keresni, hanem a hálát adni és Jézus Krisztus evangéliumát hirdetni. Ez volt a célja lelkipásztorunk, Nagy Sándor testvér rövid igehirdetésének is. Nem elég ezen az estén, vagy más neves ünnepekkor elmenni gyülekezetbe, templomba vagy ilyen helyekre, Istent nem lehet átverni azzal, ha ilyenkor úgy teszünk, mintha nálunk minden rendben lenne! Ő a szívünket kéri, Ő élő közösségre vágyik velünk. A betanult imádságok, a szokások, hagyományok tisztelete nem elég Neki! Ő szeretné, ha életünk hiteles bizonyítékként szolgálna Róla és az evangélium igazságáról azoknak, akik ismernek bennünket!
A komolyzenei koncert és az azt követő szeretetvendégség is ezt erősítette: adni, ingyen szeretetből anélkül, hogy azt néznénk mit kapunk érte cserébe, anélkül, hogy dicséretet, köszönetet várnánk. Úgy ahogy azt Isten tette, amikor egyszülött Fiát adta nekünk és értünk, akiről ezen a napon is megemlékeztünk.