hír

" A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.  A szeretet soha el nem fogy. "  Kor I. 13:4-8
 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

Szolgálat és kirándulás Szekszárdon

Igazi ragyogó tavaszi reggelre ébredtünk március 30.-án. Szinte érezni lehetett a tavasz illatát. Így aztán gyülekezetünk egy csapata virágos jó kedvel indult szolgálni a szekszárdi gyülekezetbe Fodor Péter és Andrea (teológus házaspár) valamint a helyi gyülekezet meghívására.

Fiatalok és idősebbek egyaránt helyet kaptak az utazó csapatba. A körzet testvériségének a vendégei voltunk.

A jól működő ökumeniának köszönhetően a katolikus testvérek egyik közösségi terme lett az imaház ezen a napot.

Már a megérkezésnél éreztük „jó helyre” jöttünk. Mosolygós, soha nem látott testvérek fogadtak bennünket, finom pogácsával, teával, kávéval, no meg derűs szeretettel.Sz-d07

Az imaórán Fodor Péter testvérünk buzdított a tőle megszokott „mosolygós-komolysággal”. Az imatéma nagyon aktuális volt, hiszen a szórványban élőkért könyörögtünk. Vendéglátóink nagyon is tudják mit jelent.

Tabajdi Gábor testvérünket idézte Péterünk aki azt mondta, hogy a búza is zsákból ilyen szórvány lesz, szétszórva a földön, hogy mindenütt teremjen, betöltve a misszió parancsot.

Az istentisztelet kezdetén Papp Barnabás helyi lelkipásztor köszöntötte a szolgáló vendégeket.

Az igehirdetést Károlyi János végezte a farizeus és vámszedő példázata alapján hogyan imádkozzunk? Olyan kitartóan, mint a kananeus asszony és olyan alázattal, mint a publikánus, volt a mondanivaló lényege.

Ezután sok kedves szolgálat hangzott el: bizonyságtételek, a fiatalok énekeltek, fuvola szóló, vegyeskar és versek. Nagy örömet jelentett valamennyiünk számára Kéry Anna versmondása.

A délelőtti együttlétünk egy kiadós agapéval zárult.Sz-d08

A délután egy része városnézéssel telt. Szépen felújított középületek, sétáló utca, megszépült zsinagóga mind azt bizonyították, hogy a szekszárdiak szeretik városukat.

Profi idegenvezetőnk, Kati néni testvérnő gondoskodott róla, hogy kellemesen érezzük magunkat.

Majd megtekintettük a helyi imaházat is. Gyönyörű helyen egy kis lobogó fáklya – így lehetne jellemezni talány. Megpihentünk, énekeltünk azután elindultunk Szekszárd legmagasabb pontjára a „kilátóhoz2. remek panoráma tárult elénk Tolna megye békés világából.

Sz-d29

Testünk kissé elfáradt de a lelkünk fiatalosan örvendezett a kedves nap végén.

Köszönjük az Úrnak és a testvéreknek, hogy nemcsak szép tavaszi nap volt, de áldott is.

További képek ITT!

 
 
 
 
 

Ma 2025. február 18, kedd, Bernadett napja van.