hír

„Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.”
Lukács 21,26
 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

bem 547Köztudott, hogy az élet jele a növekedés. Sokszor hallottuk már, és másokra vonatkoztatva rendszerint el is ismerjük ennek igazságát. De ez az igazság nem csak másokra, de saját szellemi életünkre és gyülekezeti életünkre is igaz.

Gyülekezetünkben éppen ezért volt éveken keresztül imatéma és szívünk vágya, hogy a körülöttünk levő emberek megismerjék Őt, aki az életet adja és bárcsak részünk lehetne ebben a csodában!

Gyülekezetünkben éppen ezért volt éveken keresztül imatéma és szívünk vágya, hogy a körülöttünk levő emberek megismerjék Őt, aki az életet adja és bárcsak részünk lehetne ebben a csodában!

Isten válaszolt imáinkra, és 2013.október 13-án gyülekezetünkből hatan: Balla Andrásné és unokája, Balla Áron, Székely Ferenc és felesége, Angéla, Lichtmesz Dóri és Lehotay-Kéry Anna, valamint az aszódi gyülekezetből az aszódi lelkipásztor, Urbán Gedeon fia, Urbán Korvin merítkezett be templomunkban.

Most amikor írom a neveket vagy amikor a kedves olvasó olvassa e neveket, Isten iránti hála fakad fel szívünkből. Mert milyen nagy csoda, ha egy szülő látja gyermekének első életjeleit, vagy mekkora csoda, ha egy házaspár mindkét tagja egyszerre dönt és lép Isten útjára! Mekkora csoda az is, ha a nagymama és unokája szívében egyszerre dől el, hogy mindenki előtt nyíltan vállalva szeretnének bizonyságot tenni arról az új életről, amit Istentől ajándékképpen kaptak.

Milyen öröm lehet az egy lelkipásztor életében, ha a saját fiának első lépéseit kísérheti áldásával!

Öröm, és köszönet Istennek ezért az alkalomért, az elhangzott bizonyságtételekért és Isten igéjéért, amit ezen a délelőttön Dr. Almássy Tibor, teológiánk rektora hirdetett, a bemerítés szolgálatát gyülekezetünk pásztora Nagy Sándor végezte!

FÉNYKÉPEK   ITT                         HANGANYAG ITT

 
 
 
 
 

Ma 2024. október 16, szerda, Gál napja van.