A Hálaadó napon megemlékeztünk Gyülekezetünk néhány, közülünk már elköltözött, áldott emlékű kedves testvérünkről, akik fényt hagytak maguk után, követendő példát adva nekünk életük cselekedeteivel. Az Isten iránti szeretet, Őbenne való élet és ezáltal a mások felé való szolgálat jellemezte őket.
Egymás segítése, a másokra való odafigyelés és egymás problémáinak hordozása mindnyájunk feladata.
Ebben a tevékenységben egyik legfontosabb dolog az egymásért való imádkozás lehet. Ezért jutott eszembe egyik legkedvesebb versem, amit eddigi életem folyamán megismerhettem és nagyon megkedveltem.
Kívánom a kedves olvasónak, hogy láttassa meg Isten e versen keresztül is az egymásra való odafigyelés, egymásért való imádkozás fontosságát, melyet nagyon képszerűen és kedvesen fejez ki a szerző. Hála érte Istennek!
Kárász Izabella: Vajon imádkozol-e értem?
Vajon imádkozol-e értem,
Mikor leszáll a csendes alkony,
S a kis szobádban egyedül vagy,
Hogy senki már meg ne zavarjon.
Én úgy szeretném, hogyha akkor
Áldást kérnél rám egy imában,
Mert én hiszek az alázatos,
Buzgó, őszinte szent imákban.
Amit másokért mond a lelkünk,
amit más lelke visszaérez.
Én szeretném, ha imádkoznál
Úgy este későn, ha sötét lesz.
És fönt az Isten trónusánál
Ahol majd mindketten megállunk,
Egy csodálatos, tiszta percben
Találkozna az imádságunk...
Budapest, 2012.10.20.
Balla Andrásné
