Egyik testvérünk - aki több évig élt Malajziában -- különböző használati tárgyakat, dísztárgyakat, festményeket hozott magával. Ezekről néhány perces bemutatót tartott. Az ország legnagyobb ünnepe a Thaipusam, a vallások békés együtt élésének példája. A vallásszabadságot az ország alkotmánya is rögzíti. A tekintélyelvű kormányzás ellenére az emberi és lelkiismereti szabadság érvényesül. Ezzel szemben viszont, a nők ellen elkövetett erőszak családon belül és kívül súlyos probléma. Jó volt hallani, hogy vannak hírneves asszonyok és szervezetek, akik következetesen kiállnak a nők jogaiért.
Az igehirdetésben/Lukács 18,1-8/ A hamis bíró és az özvegyasszonyról hallottunk. Az asszonyéletében a kitartás meghozta az eredményt. Elnyerte igazságát. Szüntelen imádkozzunk, hogy győzzön az igazságosság! Mai magyar életünkben is égető szükség van arra, hogy az igazságosság győzedelmeskedjen. Amikor évekkel ezelőtt a malajziai nők összeállították a mostani anyagot, még nem gondoltuk, hogy ennyire időszerű imatéma lesz nálunk is az igazságosság. /33. zsoltár/
Számomra ez az este ismét különleges élmény volt. Malajzia megismerésén túl, találkozhattam, tizennyolcadszor, a rákospalotai Krisztust hívőasszonyokkal. Régi jó ismerősként beszélgettünk. Az est végén még egy új éneket is megtanultunk "Az Úr hívó szavára mi együtt indulunk...". Megkóstoltuk Malajzia egyik csemegéjét a sült banánt. "Ó, mily szép és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!"/133.zsoltár /