Bizonyságtétel

Nyomtatás

FacebookGoogle bookmarkTwitter
Mi történt az életemben?
 
   Születésem óta a gyülekezetbe jártam. A szószék alatti első sorban ültünk a testvéremmel és a szüleimmel együtt.
Emlékszem, amikor anyu az énekkarba volt és apa szedte a persely pénzt a gyülekezettől!

 

   Volt egy idő számomra, amikor úgy döntöttem, hogy nem fogok többet imaházba járni. Pontosan nem tudom mikortól nem jártam a gyülekezetbe az Isten tiszteletekre, de években számolhatnánk ezt az időt.
   Emlékszem, amikor a Viczián János bácsi utoljára volt Magyarországon és elbúcsúzott a gyülekezettől. Akkor a Széchenyi utcában lévő református templomban voltak az Istentiszteletek. A Kinizsi utcában volt akkor egy felújítás az imaházon és akkoriban még az Istentiszteletek is ott voltak! Akkor én is elmentem a gyülekezet tagjaival együtt elbúcsúzni tőle.
   Az elmúlt pár évben a vasárnap délelőttönként fallabdázni jártam több éven át. Így a vasárnapjaim folyamatosan foglaltak voltak. Munkahelyemen a rosszullétem után ezt fel kellett egy rövid ideig függesztenem. Igaz fallabdázni most is voltunk többször, de a vasárnapokat áttettük szombatokra. Szükségem van egy kis mozgásra, ezért ha az egészségem is engedi, akkor folytatom.
   Dobner Béla bácsi, volt lelkipásztorunkra is szeretettel emlékezem, ő nagyon sokat tett azért, hogy közeledjek Istenhez. Többször is volt nálunk és mindig atyai, pásztori és baráti tudott lenni velem.
   Nagyon vártam a 32. születésnapomat. Ez nekem olyan szám volt, amit nagyon régóta vártam már. 2008. áprilisban lettem volna 32, de 2007. decemberben kerültem kórházba. Ez volt a jel, hogy nem úgy mennek a dolgok az életemben, ahogy előre kigondoltam. Kaptam egy új lehetőséget, hogy elgondolkodjak az eddig eltelt életemen.
 
Voltak-e bűneim?
 
Voltak bűneim, amiket megbántam. Munkámat nem úgy láttam el mindig, ahogy mások kiadták feladatnak. Isten tudja mik azok a dolgok az életemben, amin változtatnom kell. Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne kövessem el azokat a dolgokat újból, amiket régen a rosszullétem előtt időben elkövettem.
 
Kicsoda Jézus Krisztus? Mit tett értem?
 
Jézus, Ő a megváltó, Isten fia. Keresztre feszítésekor Jézus értem is meghalt. Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halottak közül és engem is feltámaszt majd. És én is az Úrral leszek örökké.
 
Miért akarok csatlakozni?
 
A gyülekezetben imádkoztak értem. Nem csak az imaházban, hanem Viczián János bácsiék külföldön, a Szlovákiában élő rokonaink, Kiskőrös, Kiskunhalas, Thur Gábor a volt munkatársam szülei, akik a váci gyülekezetbe járnak ők is imádkoztak a gyógyulásomért és még többen, más helyekről, más gyülekezetben is. Úgy érzem, hogy a vasárnapokat itt szeretném a gyülekezettel együtt eltölteni és másokért imádkozni, segíteni azoknak, akiknek szüksége van rám.
 
Jézus Krisztus is ezt kéri azoktól, akik követni akarják.
 
Mit szeretnék a gyülekezetben csinálni?
 
Szeretnék együtt lenni a gyülekezet tagjaival az összejöveteleken. Imádkozni a betegekért és azokért, akiknek szüksége van a gyülekezet imádságára.