Beszámolók gyülekezeti eseményekről


Írta: Kéry János

FacebookGoogle bookmarkTwitter

Anna&Balázs2017. augusztus 5-én délután gyülekezetünkben két fiatal, Isten és a jelenlevők színe előtt egy életre szóló szövetséget kötött egymással. Amint néztem őket, ahogy ott ültek az jutott eszembe, amit Pál apostol mondott: „felettébb nagy titok ez”. Amikor Nagy Sándor lelkipásztorunk, a szeretet himnuszával (1.Kor.13) kapcsolatos üzenetet tolmácsolta számukra, folyamatosan az a csoda és kérdés zengett bennem, hogy két ember életét miképp kapcsolja össze Isten, el nem múló szeretetben és kitartásban egymás felé.

Sinkovicz Balázs és Szűcs Anna életében új időszámítás kezdődött ezen a napon. Ismeretlen helyzetekkel, ismeretlen örömökkel és próbákkal fognak szembesülni, amelyet együtt fognak átélni, mert ma úgy döntöttek, hogy egymással kívánják életüket tovább folytatni. Isten vezette őket egymáshoz, és hisszük, hogy Ő volt, aki egymás iránti vonzalmukat szerelemmé formálta és döntésükre is Ő vezette őket.

Mivel manapság a házasságot sokan csupán egy papírnak tekintik és ezért annak jelentősége előttük csekély, így ma a házasságok már több mint fele válással végződik.

A házasság azonban hál’ Istennek ennél mégis összehasonlíthatatlanul több: „Vele élek, vele szenvedek” mondják a fogadalomban és ez visszhangzik a hallgatóság azon részének lelkében is, akik házasságban élnek/éltek, vagy szeretnének élni. Hiszen csak az ilyen mély kötelezettség és felelősségvállalás ad olyan biztonságot, amely az élet minden viharát –Isten segítségével– ki tudja állni. Ketten elkötelezik akaratukat, gondolataikat, álmaikat, örömeket, teljes valójukat a másik személy felé.

Az élet azonban súlyos tesztnek teszi ki minden ilyen döntésünket, elköteleződésünket, amelynek során felszínre jönnek kisebb-nagyobb önzéseink, próba alá kerül hűségünk, szeretetünk is. Előfordulhat, hogy a szeretet meghidegül, az önzés elhatalmasodik, a házasság ellaposodik. De mi ad erőt ilyen helyzetben? Miből, és hogyan lehet új erőre szert tenni a kitartáshoz, a szeretethez?

Isten, aki a házasságot szerezte, ezt mintegy tükörképként adta nekünk, bátorításként. Hiszen Ő maga kötött velünk szövetséget Jézus Krisztus által, aki az irántunk érzett szeretet miatt vállalta a kereszthalált értünk. Ö egy olyan „házasságot” kötött velünk, amelyben Ő soha meg nem változik, az Ő szeretete sohasem fakul irántunk, soha nem türelmetlen és mindig kész megbocsátani. A házasság intézménye az Ő hűségét és szeretetét tükrözi felénk, arra emlékeztet bennünket, hogy van remény a legrosszabb házasságban is, hiszen Isten is megbocsát és szeretetét soha sem adja fel irántunk! Tanuljunk Tőle! Ez adhat erőt, reményt minden házasságban élőnek is akár most kezdi ezt az életet, akár már évtizedek óta benne él.

Amikor a két fiatal örömteli arcát láttam, tele reménnyel és rajongással a másik iránt, arra gondoltam, hogy nem tudom, e két fiatal eddig min ment keresztül és azt sem hogy mi vár rájuk, de a kezdet pompásan sikerült! Csak Istennel együtt, így tovább! – Mi, a gyülekezetetek veletek és mellettetek vagyunk!

 

 

 

Írta: Kéry János

FacebookGoogle bookmarkTwitter

P1240389a

Sokféle kihívással, gonddal kell szembenéznie egy szülőnek minden évben. Különösen igaz ez az iskolai szünidőre, amikor gondoskodni kell a gyerkőc tartalmas és számára is érdekes, izgalmas elfoglaltságáról. Általában a nagyszülők jönnek ilyenkor számításba először, másodszor pedig a nyári iskolai vagy egyéb táborok. De ez utóbbiak közül melyiket válasszuk? Melyik fog tetszeni a gyereknek? Kikben lehet megbízni annyira, hogy a szemünk fényét egy hétre rábízhatjuk?

Bővebben: Titkos ügynök képzés Rákospalotán

 

Írta: Kéry János 2017. július 03. hétfő, 00:00

FacebookGoogle bookmarkTwitter

Bill Drake Band(Könnyűzenei koncert Rákospalotán – 2017. július 1. / személyes reflexió)

Néztem a zenészeket és mindazokat, akik nekünk szolgálni jöttek és az jutott eszembe, hogy ezek az emberek, ezek a testvérek (mert a szeretetük és lelkesedésük ami előadásukból sugárzott ez utóbbit bizonyította kristály-tisztán) mennyi mindent adtak fel, áldoztak be, hogy nekünk ingyen, szeretetből dolgozzanak, zenéljenek, művészetükkel Istent dicsérjék és erre serkentsenek bennünket is.

Bővebben: Szokatlan, de őszinte és magával ragadó

   

Írta: Lehotay-Kéry János 2017. június 03. szombat, 00:00

louis-vierneÉlt egyszer egy vak orgonista

(személyes visszhang egy koncert kapcsán)

 

Június 2-án, péntek délután orgonahangverseny volt nálunk, Rákospalotán. Louis Vierne francia orgonaművész és zeneszerző halálának 80. évfordulójának emlékére Deák László és Kecskés Mónika orgonaművészek valamint Krum Enikő énekművész látogattak el hozzánk. (Köszönet érte nekik!)

A zene mellett megismertük ennek az orgonaművész-zeneszerzőnek az életét is. A magyar nyelvben sok olyan szólás van, amely arra vonatkozik, hogy a baj nem jár egyedül. pl. „szegény embert az ág is húzza”, a „baj könnyen jön, nehezen megy”vagy „csőstől jön a baj” mondások. Amikor ennek a majdnem vakon művésznek az élettörténetét hallgattam, végig az volt eszemben, hogy miként lehet ezt a sok csapást (halált, és egészségben bekövetkező bajt) elhordozni?

Bővebben: Élt egyszer egy vak orgonista

 

Írta: Lehotay-Kéry János 2017. május 29. hétfő, 00:00

Kórustalálkozó Rákospalotán

2017.05.27.

Minden évben megrendezésre kerül kerületünkben tíz helyi gyülekezet részvételével a hagyományos kórustalálkozó. Így történt ez idén is.

Amikor az ember azt a szót hallja: hagyomány, sokszor ambivalens érzések keletkeznek benne. Ma ugyanis a hagyomány sokaknak a begyepesedettet, a maradit jelenti, nem pedig az élvezeteset, az örömtelit, a haladót.

Amikor én is meghallottam, hogy ez a ma délutáni program, először az jutott eszembe, mennyi minden egyebe kéne csinálnom, milyen kevés időm van, tényleg ez a legfontosabb, kötelező ide elmenni?

Bővebben: Kórustalálkozó Rákospalotán 2017.05.27.

   

4. oldal / 15

 
 
 
 
 

Ma 2024. április 20, szombat, Tivadar napja van.