FacebookGoogle bookmarkTwitter

GyK3

 Zsoltárok 84:1-5, 11

 Győri Kornélnak, a Rákospalotai Baptista Gyülekezet 1998-tól 2005-ig szolgáló lelkipásztorának igehirdetése. Bő vázlat. – Elhangzott 2017. október 2-án, vasárnap, a gyülekezet imaházának nyolcvan éves fennállása alkalmából tartott hálaadónap délelőtti ünnepi istentiszteletén.

  

Kedves Ünneplő Gyülekezet! Krisztusban drága Testvéreim!

 

Most egy nyolcvanévnyi időutazásra hívlak titeket. Úti célunk ugyanaz a hely lesz, ahol most vagyunk. Megérkezve lázas készülődésbe csöppenünk bele. A rákospalotai, mindössze ötéves gyülekezet apraja-nagyja szorgoskodik itt 1937. október 2-án szombaton délelőtt, hogy minden rendben legyen este fél 7-re, amikor sor kerül a Kinizsi utcai új imaház felavatására. 

 

Az eseményen ott lesz a Békehírnök szerkesztője is, aki tudósításában majd elismeréssel jegyzi meg: „Ha az eredményeket tekintjük, akkor kétségtelenül hazánk egyik legnyugtalanabb gyülekezete a rákospalotai…”.  Majd visszautal a rákospalotai misszióállomás létrehozása óta eltelt öt és fél évre, mely idő alatt háromszor létesített imaházat a gyülekezet. Majd így folytatja: … Ez nem azt jelenti, hogy pénzben nagyon gazdag volna, ellenben azt igazolja, hogy a tagok mernek... és hisznek. (A hívő embernek és a gyülekezetnek nagyon sokszor kell merni és hinni, hogy eredményt érjen el…) Ez a harmadik imaház-építés most szinte betetőzése az eddigi munkának. Túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy most modern imaházzal, igen célszerű és szép egyleti helyiséggel (nőegyletek, imaórák ének- és zeneórák, ifjúsági előadások részére), továbbá tágas és kellemes udvarral bír a gyülekezet, melyek a további fejlődés elsőrangú kellékei…”

 

80 éves fennállása óta ez az imaház több tatarozáson és jelentős átalakításon esett át, például a bemerítő medence térségében, majd fűtés-, világítás-, és ablakkorszerűsítésen, födémfelújításon. A sort még folytathatnánk tovább. Ám mindez úgy történt, hogy az építésekor, 1937-ben korszerű, szép és célszerű imaház, jellegét megőrizve, a benne élő és szolgáló hívőkkel együtt hatva mind tökéletesebben tükrözze az Úr szépségét és mennyei világának harmóniáját a mában is.

 

Magától értetődőnek vesszük, hogy ez az imaház, amelyben most ünnepelünk, ugyanaz, mint az, amelyet atyáink 1937-ben fölépítettek.

 

De csakugyan elmondhatjuk-e, hogy ugyanaz?!

 

Két és félezer évvel ezelőtt Efézusban élt egy bölcs, Hérakleitosz, aki megfogalmazta, hogy „Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember”.

 

Ez igaz a mi esetünkben is. Ha csak az imaházat vesszük, fő vonásait nem érintő, de mégis fontos változások történtek magán az építményen. Ha pedig az épületet használó gyülekezetet vizsgáljuk, az elmúlt nyolc évtized alatt tagjait tekintve szinte teljesen kicserélődött… Az alapítók eltávoztak a minden élők útján. Most viszont láthatunk akkor még meg sem született, különféle korú testvéreket.

 

Úgy tűnik, hogy Hérakleitosznak igaza van, ha a gyülekezetet alkotó sejteket, a tagokat, és a gyülekezetet befoglaló hajlék egészét nézzük. De csak részben van igaza az ógörög bölcsnek. Mert nem minden változott!

 

Nem változott Az, akinek nevében összejöttek istentiszteleteikre az egykori építők, majd az őket váltó megtért nemzedékek, és most a hálaadás jegyében mi is. Mert „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”(Zsid 13:8); - nyolcvan éve, - ma, és az ő ismételt visszajöveteléig előttünk lévő időben, és azután is mindörökké ugyanaz…

 

Ma is változatlanul itt van. Ezt meg is valljuk egyik kedvelt gyülekezeti énekünkben: „Mintha köztünk Jézus járna, / Elhallgat itt minden lárma. / Néma csendben, áhítatban / Örvendünk, mert / az Úr itt van…”

Imaházunk felavatása óta itt van, kegyelmi javaival Jézus Krisztus a gyülekezet Ura. Akik itt vele találkoztunk, bizonyságot tehetünk arról – a már idézett ének további soraival –, hogy

„Itt megenyhül, aki szenved…”

„Aki fáradt, megpihenhet…”

„Így szól Jézus a szívéhez: / Én vagyok az örök élet”.

Alapigénk emberi lejegyzőit, a Kóráh fiait háromezer évvel ezelőtt átélt templomi istenélményük ihlette bizonyságtételük, a 84. zsoltár megírására. E veretes sorok pontosan kifejezik a mi életérzésünket is az Úr Jézusnak otthont adó imaházzal kapcsolatban:

„Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után…”

„Bizony, jobb egy nap a te udvaraidban, mint máshol ezer. Jobb az Isten háza küszöbén állni, mint a bűnösök sátraiban lakni…”

„Boldogok, akik házadban laknak”.

Vajon e boldogok közé tartozol-e már? Akár itt Rákospalotán, vagy éppen ott, ahol az otthonod van? Ha nem, akkor mi ennek az oka?

Hallottam valakiről, aki egy városnéző séta során nem volt hajlandó betérni a híres műemléki templomba, és ezt így indokolta: „Mivel nem hiszek Istenben, nem vagyok jogosult arra, hogy belépjek az Ő házába…”.

Lehet, hogy te is úgy véled, „nem vagyok jogosult”. – Természetesen fontos a véleményed, de ennél végtelenül fontosabb az, hogy mit mond a Biblia: „Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál… Istenem!”

„Még a veréb is…” Most engedd meg, hogy a szürke kismadár Jézus Krisztus szavát rád alkalmazva, feltárja előtted az Úr házába való belépésed jogosultságát: Ne féljetek… ti sok verebecskénél drágábbak vagytok” (Mt 10:31).

Ha a veréb, a fecske otthon lehet az Úr házában, mennyivel inkább te, aki e kis röpködőknél drágább vagy Isten előtt, annyira, hogy még egyszülött Fiát is föláldozta érted. Ezzel megszerezte neked nemcsak földi házába, hanem örök mennyei hajlékába is érvényes belépődet… Lépj be hát végre, ne csak alkalmilag „ide röpködő” látogatóként, hanem „fészket rakva”, idetartozó családtagként!

 

Ha már a saját vallástételedként tudod ajkadra venni a zsoltársort: „Boldogok, akik házadban laknak”, akkor rendszeresen részesülsz azokban a jókban, amit itt kínál lelki háznépének, családjának az Úr. Sokan érzünk így, de költői tehetség híján nem találjuk a szavakat, hogy mindezt kifejezzük. Énekeskönyvünk azonban segítségünkre siet, mert több éneket is találunk benne, ami erről szól. Különösen kedves a német baptizmus három alapítója közül az egyiknek, Julius Köbner-nek (1806-1884) könyvünkbe is fölvett tíz éneke közül a 447. Prédikációmat most ez ének kezdősoraival és utolsó versével zárom:

 

„Itt jó nékem, az Úr szent házában,
Az ő népe között…

 

Itt a helyem, Uram, itt maradok,
Tartsd nékem e helyet,
Add számomra e boldog tudatot,
Hogy kincs ez, kincs felett!
Segíts ide sietnem,
Mikor az óra int,
Hogy teremje ittlétem
Üdvöm gyümölcseit!

 

Igen, Uram, segíts mindig ide sietnem, mikor az óra int! – Ámen.

 

 
 
 
 
 

Ma 2018. április 22, vasárnap, Csilla és Noémi napja van.