FacebookGoogle bookmarkTwitter

Bill Drake Band(Könnyűzenei koncert Rákospalotán – 2017. július 1. / személyes reflexió)

Néztem a zenészeket és mindazokat, akik nekünk szolgálni jöttek és az jutott eszembe, hogy ezek az emberek, ezek a testvérek (mert a szeretetük és lelkesedésük ami előadásukból sugárzott ez utóbbit bizonyította kristály-tisztán) mennyi mindent adtak fel, áldoztak be, hogy nekünk ingyen, szeretetből dolgozzanak, zenéljenek, művészetükkel Istent dicsérjék és erre serkentsenek bennünket is.

(Ez egy kicsit hosszú mondat volt, de talán érzékelteti, mennyi minden kavarog ilyenkor, koncert után az ember fejében és szívében egyszerre.)

Tehát visszatérve az eredeti gondolathoz, amint néztem őket és megtudtam, hogy távoli országokból (USA, Tajvan, Mexikó, Peru, Kolumbia) jöttek hozzánk tizenöten a Bill Drake Band tagjaiként és heten magyar segítőként az OM misszió közreműködésével, elszégyelltem magam.

Ők idejüket, pénzüket, energiáikat, képességeiket és még ki tudja mi mindent adtak oda nekünk, hogy valamit megláthassunk életükből és megtudhassunk arról a Valakiről, aki átformálta életüket. Nem tartották magukban a változásuk okát! Nem vonultak vissza, nem hallgattak el, és nem terelték el a szót, amikor számon kérték őket a bennük élő reménységről.

Sok mindenki, sokféle dolgot gyűjt az életben. Legtöbben a pénzt, mások a hatalmat és a kapcsolatokat. Megint mások az élményeket. De hány olyan ember van a világon, aki el nem hervadó, örök kincset gyűjt még a szabad idejében is?!

Néztem az arcukat amint énekeltek, illetve a kezük mozgását, amikor mások balett táncban fejezték ki azt a mondanivalót, amiről az énekesek szóltak és mindegyik azt sugározta, hogy „ne nekem Uram, hanem Neked legyen dicséretedre mindaz amit csinálok most”. Istennek akarták hálájukat kifejezni, neki akartak énekelni és eközben minket, akik hallgatták őket is szembesíteni szerettek volna Jézus Krisztussal és felemelni szemeinket rá.

Nálam ez sikerült nekik. Miért, és hogyan? – kérdezhetnéd. Talán azért, mert az életük egy-egy szakaszáról, élethelyzetéről elmondott bizonyságtételük őszintesége megfogott, mert nem szépítették saját magukat, és nem lózungokkal, üres érzelmi manipulációval akartak hatás elérni. Hitelesek voltak. Bizonyságtételük az átélt harcaikról, és énekük nem került ellentmondásba.

Hirtelen Kalkuttai Teréz anya jutott eszembe. Egy kis törékeny asszony, aki mindenét, képességeit, vagyonkáját, idejét, energiáit és egészségét, sőt egész lényét Jézus Krisztusnak adta. De talán nem kell ilyen messzire mennünk emlékeinkben, ismerőseink között, hogy találjunk még olyanokat, akik hitelesen képviselték előttünk életükkel és szavaikkal egyaránt hitüket, szeretetben.

Igen, az ilyen életek hatása nem pillanatnyi! Nem múlik el még a sírral sem. De milyen kevesen vannak, pedig mennyien lehetnének!

A mai koncert erről is szólt: amíg lélegzünk, a lehetőség adott mindegyikünk számára, hogy életünket megváltoztatva olyan örökséget hagyjunk utódaink, a minket ismerők számára (és itt most nem anyagi értelemben beszélek erről), amely maradandó.

Isten vár! Isten vár rám és Rád, hogy életed értékrendje, a bemutatott példa kincs legyen az Ő szemében is. Szeretnél Te is példa lenni? Szeretnéd, ha ismerőseid a szeretet élő példájaként látnának téged, emlékeznének rád? Gyűjts olyan kincseket, amelyeket a tolvajok nem tudnak ellopni, amelyet a moly meg nem emészt, amely örök életet hozhat azok számára, akik azt megkapják.

A lehetőség adott, a választás a Tiéd!

 
 
 
 
 

Ma 2018. szeptember 19, szerda, Vilhelmina napja van.