Rendszeres alkalmaink

 Vasárnap:

  9:30-kor imaóra
10 órakor Istentisztelet

______________________

 

 Csütörtök 

18:00-kor Bibliaóra
____________________

hír

 "Ezek szekerekben, amazok lovakban bíznak; mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg. Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk."  Zsoltárok 20:8-9

Gyülekezet

Gxuli

 
FacebookGoogle bookmarkTwitter

Advent, eljövetel.
Ez nem az ünnepnek, hanem az ünnep központi személyének, 
Jézus Krisztus második eljövetelének várása.

 

Ez az az időszak, amikor azt várjuk, hogy újra eljön, tudniillik Jézus Krisztus. Az ő eljövetelét várjuk. Őt magát várjuk, nem az ünnepet, nem az első – mert ez már 2022 éve megtörtént –, hanem a második eljövetelét, amit megígért. 

De akkor nem emberként, hanem Istenként fog megjelenni, ahogyan az összkereszténység apostoli hitvallása mondja: a mindenható Atyaisten jobbjáról, „onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. A holtakat azért tudja megítélni, mert először feltámasztja őket

 

Eljő az Úr, halleluja,
De nem szegénységben;
Mint nagy Király, halleluja,
Mennyei dicsfényben.

Ébren légy, vigyázva várj,
Hogy előtte majd megállj!
Mit ő ígért, mind beváltja
Az Úr, a nagy Király!

https://www.baptist.hu/advent/ Balog Miklós

 
 
 
 
 

Ma 2025. július 16, szerda, Valter napja van.