„De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál, tudván, kiktől tanultad,
Mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.
A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre;
Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.” 2Tim. 3,14-17
Mit sugall a világ: szép vagy, jó vagy, okos vagy! Törődj magaddal! Te mindent megérdemelsz! Kényeztesd magad! Valósítsd meg önmagad! Cseréld le a TV-d, cseréld le az autód, cseréld le a feleséged, cseréld le a férjed. Te jobbat érdemelsz!
Én – Én – Én !!!!!! ”Én- tudatúvá” vált a világ!
Végignézhetjük a sekélyesség, az olcsó „celebelvűség”, megasztárság, elvtelenség, erkölcstelenség terjedését, és a többi dolgot, ami ennek a következményeként ért utol minket.
Az utóbbi években olyan újságokat, magazinokat vehetnek meg kisgyerekek, amelyeket régebb még illegálisan árultak. Már akkor is aggódnia kell egy anyának, amikor elindítja a gyerekét az iskolába, mert nem tudhatja, hogy milyen veszély leselkedik arra a gyerekre egy-egy osztálytársa által.
Saját szemünkkel láthatjuk, hogy milyen rohamosan megy tönkre országunk, társadalmunk, erkölcsünk, kapcsolataink.
Istenem segíts! Ha az Úr nem segít, akkor saját magát fogja elpusztítani ez a világ, egyre mélyebbre süllyed, bele fullad saját romlottságába.
A hívő nép furcsa szerzet ebben a romlott világban, akik nem hajlandók gyűlölködni. Olyanok, akik szeretik a házastársukat, és nem akarnak elválni tőle. Olyan furcsák a hívők, hogy nem bálványozzák a gyerekeiket, nem csinálnak celebet belőlük, hanem szeretik őket. Olyan emberek, hogy nem a maguk terveit akarják minden áron megvalósítani az életükben, és a gyermekeik életében sem, hanem a teremtő Istent kérdezik: mik az Ő tervei. A hívők nem sikeres embert, akarnak faragni magukból és a gyerekeikből minden áron, hanem Isten engedelmes emberévé akarnak válni. Nem feltétlenül gazdagok akarnak lenni, hanem arra vágynak, hogy irgalmas szívűek legyenek. Nem a munkakörülmények miatt panaszkodnak örökké, hanem igyekeznek minőségi munkát végezni. Egyáltalán a minőségre igyekeznek erkölcsi téren is, az emberi kapcsolataikat tekintve, minden tekintetben.
Feltűnő a hívők élete a világ szemében. A világ elfogadja, sőt elvárja a segítségüket. Elvárja, hogy ott legyen a „fizikai és lelki gátakon” mindenkor, és adja a segítségét. De a világ ezért nem csodálja őket, nem csodál minket. A világ szemében szigorúan fogott az életünk. Nem csodál minket, mert az igazi keresztény példája megítéli e-világot. Idegesíti e-világot a jóság, a szeretet, a türelem, mert nincs ehhez szokva. A világiaknak más a mozgási területe, más az életterük, mint a keresztényeké.
Jézus a Hegyi beszédében felsorolja a hívő ember jellemvonásait:
- békeszerető,
- kegyelmes,
- igazság után szomjazik,
- szelíd,
- alázatos.
Azt gondolhatnánk, hogy a világ biztosan tisztelne egy ilyen embert. Mégis, mindezen jellemvonások után Jézus azt mondta:
„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, mert övék a mennyek országa.”
„Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok.”
Azt mondja az apostol (2Tim. 3,12): De mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják.
Nem egy szívmelengető, nagy népszerűségnek örvendő ígéret! Inkább azt szeretjük, hogy „Isten minden szükségletünkről gondoskodik.”
Idegen világban élünk. Idegen vándorok vagyunk itt. Ez a világ Isten ellen lázzad! És ha mi Isten mellé állunk, akkor a világgal szembehelyezkedünk, és azt nem tűri a világ. Üldöztetés, de legalább is megpróbáltatás, kirekesztettség támad közöttünk, de ezen nem szabad háborognunk, mintha valami meglepő dolog érne minket.
Isten azt várja tőlünk, hogy mind-ezek (a megpróbáltatás, kirekesztettség) ellenére legyünk valódi keresztények.
Legyünk kegyesek, de ne kegyeskedőek!
Hagyjuk a látszatot és irtsuk ki magunkból!
Az újjászületés nélküli vallásosság életveszélyes állapot. Örökélet-veszélyes, mert becsapja magát az ember és másokat is. Azt hiszi, rendben van lelkileg és fel van készülve a vele való találkozása, holott ez nem felel meg a valóságnak.
Hogyan lehetünk valódi keresztények? Ez az egyik legfontosabb üzenete mai igénknek:
Azt mondja az ige, hogy ebben a szellemi zűrzavarban, amiben élünk, amelyikben olyan kevés igazán hívő keresztyén van körülöttünk, a legfontosabb, hogy ismerjük a Bibliát.
Sokan közülünk gyermekkorunk óta ismerhetjük az Írást. Sokunknak hívő édesanyja, szülei, imádkozó nagyszülei voltak, vagy vannak. Micsoda kiváltság! Adjunk hálát érte! Mi az anyatejjel együtt szívhattuk magunkba az igét. Ez óriási előny ebben a zűrzavarban, amiben élünk!
El ne felejtsük, hogy mit tápláltak belénk hívő elődeink a Szentírásból, és akkor világítani tudunk ebben a nagy szellemi sötétségben ami körül vesz minket. Isten pedig használni tud minket.
(15.) „mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által.”
Azaz a szent írások, a Biblia bölccsé tud tenni minket az üdvösségre! Azt a bölcsességet tanulhatjuk meg belőle, - s megbizonyosodhatunk belőle afelől,- hogy Jézus Krisztus az Isten fia, aki bűneinkért felment a keresztre, megigazulásunkért feltámadt, majd vissza-ment a mennyekbe, hogy egyszer visszajöjjön az övéiért!
De vajon hol van a Biblia az életünk értékrendjében?
Egyáltalán fizikailag is hol van a Bibliánk?
Itt van velünk?
Lenne itt közöttünk olyan, aki ne tudná, hogy hol van most a Bibliája?
Mennyire fontos az nekünk?
16. „A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,”
Mi a szerepe az Írásnak az életünkben, mi a jelentősége?
Mi a jelentősége Isten igéjének a család életében?
Hogyan születnek a döntések?
Vajon megkérdezzük-e az Urat, mit akarsz, hogy cselekedjünk?
Tanítás:
Istenünk a Biblia által meg akar tanítani bennünket mindenre, amire csak szükségünk lehet az örök élet elnyeréséhez. Az Ige naponként tanít minket arra, mi a jó, a valóban jó, és meg akar tanítani arra is, hogyan követhetjük a jót, vagyis Isten akaratát.
Ha belátjuk, hogy Isten akarata a legjobb, és meggyőződünk szeretetéről, nem lesz fájdalmas a saját akaratunkról való lemondás!
Hatalmas lehetőség és kiváltság az ember számára, hogy az Úr tanítványa lehet.
Feddés:
Isten tanításának teljes elfogadása és megélése nem megy egy pillanat alatt, gyakran szükség van a feddésre is, hogy Isten felhívja a figyelmünket arra, hogy rossz úton járunk.
Alázat kell minden feddés elfogadásához!
Isten feddését még csak-csak elfogadjuk, de mi van akkor amikor, olyan valakitől jön a feddés, akinek látjuk a hibáit? Akkor is el tudjuk fogadni? Vagy megszólal bennünk a büszkeség? (A büszkeség ami azt mutatja, hogy máris letévedtünk a keskeny útról.)
Megjobbítás, az igazságban való nevelés:
Istenünk tanít, fedd, megjobbít, az igazságban nevel.
Hangzatos jelszó a ma világában az önmegvalósítás, a nevelés elvetése. Ha azonban az ember a megromlott természetét valósítja meg az életében, sikeres ugyan lehet a „valóvilágban”, de bizonyosan elveszíti az eljövendőt.
Isten nem önmegvalósítást, hanem Krisztus megvalósítást akar elérni a mi életünkben!
Testvéreim! Akarunk tanulni Istenünktől? El tudjuk fogadni a feddését? Meg akarunk-e jobbulni?
Boldog az a család, ahol ez természetes, magától értetődik, mert ott Isten nem marad néma. Ott valóban tanácsol, és utólag mindenki hálát adhat érte.
Vajon szoktunk-e eleget Bibliát olvasni? Hiányzik-e nekünk az írott Ige? Élünk-e a naponkénti Ige-olvasás lehetőségével? Van rá elég időnk?
Van arra lehetőségünk, hogy naponként megerősödjünk az Ige által? Az írott Igét a szívünkben forgatva tudjuk-e a mindennapjainkat kezdeni?
Adja Istenünk, hogy minél nagyobb legyen a késztetésünk az Ige olvasására, minél többet tudjunk az Írással foglalkozni.
De nem a tanulmányozás a végső cél! Nem a tanulmányozás a végállomás! A Biblia tanulmányozása csak eszköz! A Biblia tanulmányozása csak a kiindulópont!
A Biblia tanulmányozása során a végcél az Igében foglaltak megvalósítása:
(17.) „Hogy tökéletes legyen az Isten embere, (minden jó cselekedetre felkészített.)”
Micsoda megtiszteltetés Isten emberének lenni! Töltse el a szívünket hála és büszkeség ezért!
Mi félünk ettől a fogalomtól, tökéletesség. Rendben van ez így. Valószínű, hogy a tökéletességet ebben a szűk 70-80 évben nem fogjuk elérni. De ha itt nem alapoztunk, az örök életben semmit sem építhetünk erre az alapra.
(17.) („Hogy tökéletes legyen az Isten embere,) minden jó cselekedetre felkészített.”
Isten jó cselekedeteket vár tőlünk, amelyek önzetlenek, amelyekért semmit sem szabad elvárnunk, csak cselekednünk a jót, magáért a jóért. Ha nincs önzés a cselekedeteinkben, akkor nem magunkra irányítjuk a figyelmet, hanem Istenre. Nekünk nem a saját dicsőségünket, hanem Istenét kell keresni.
Amikor leborulunk imádkozni:
köszönjük meg:
- az igaz igét;
- hogy az Írás Istentől ihletett;
- hogy le van írva, és hogy az idők folyamán Isten megőrizte hamisítatlanul;
- hogy hasznos mindarra, amire szükségünk van ebben az életben és az örökkévalóságban;
- szüleinket, nagyszüleinket, hitelődeinket.
Tartsunk bűnbánatot:
- mert nem foglalkozunk eleget az Igével;
- hogy nem hagyatkozunk – legalább is nem mindenben és nem mindenkor - Istenünk, az Ige vezetésére;
- hogy életünkben sok még az önfejűség, az önzés, a becsvágy.
Kérjük az Urat:
- a naponkénti vezetésért;
- adjon késztetést a naponkénti Igeolvasásra, az Ige mélyreható tanulmányozására;
- tanítson, formáljon, tegyen minket bölccsé;
- tegyen minket alkalmassá az igazi értékek befogadására és tovább adására;
- tegyen minket a jó cselekedetekre felkészítetté.